Publicisztika

Nemzeti misszió

15 éves fiam és néhány barátja a főpályaudvarnál várták buszaikat. A barátok előbb elmentek, így fiam egyedül maradt a megállóban. Mikor az ő járata is végre megérkezett, elővette a bérletét. Ebben a pillanatban két, nála idősebb idegen lépett oda. Egyikük így szólt: van bérlete a kis csávóvak és azzal, kirúgta a lábát. Ő elesett, kezéből a bérlet a megálló mocskos aszfaltjára hullott. Egyik támadó felkapta és elrohantak a fiamtól zsákmányolt bérlettel, diákigazolvánnyal.

 Este 9-órakor hívott fel, ugyancsak zaklatott állapotban a történtek miatt. Autóba ültem és elmentem érte. Szerencsére az ijedtségen és az iratai elvesztésén kívül, más baja nem esett. Úton hazafelé egy járőrautóval találkoztunk. Rögtön megálltam, hogy a rendőrnek jelentsük az esetet. A szokásos procedúra vette kezdetét. Adatok felvétele, a történtek elmondása, majd következett a támadók személyleírása. Milyen nadrágot, pulóvert viseltek, volt e kapucnijuk, milyen színű felsőben voltak? Ez mind lényeges, ám számomra megdöbbentő kérdéssel folytatta a rendőr, fiam kikérdezését. Volt e ruhájukon Árpád-sáv, vagy Turul madár?

Sem a történtek, sem az időpont és főleg az intézkedést végző személye nem adta annak lehetőségét, hogy megrökönyödésem okán kérdést intézzek a rend szakképzett őréhez, nemzeti ereklyéink említése kapcsán. E logika szerint magyarnak lenni, büszkén vállalni nemzetünk történelmét, annak jelképeivel, egyenlő volna a garázdasággal? Létezik olyan rendőrségi nyilvántartás, melyben nemzeti jelképeinket ruháikon viselő polgárok által elkövetett bűncselekményeket dokumentálnak? Tudom, hogy felháborodásom a mai Magyarországon, még mindig tömegek számára érthetetlen, hiszen az elmúlt évtizedek kommunista ámokfutása megtette hatását. Nincs hát semmi csodálni való azon, hogy a nem is túl magasan iskolázott, hazáról, nemzetről, Urambocsá ereklyékről, a minimális tudással sem rendelkező járőr, megdöbbentően ostoba, kérdést tesz fel. Olyat, ami minden Magyar szívű embert mélyen sért.

Milyen képzetei lehetnek az átlag rendőrnek? Milyen mondatokat hallhat feletteseitől az eligazításaik során?  Ilyen és ezekhez hasonló kérdések foglalkoztatnak, nem pusztán a fiamat ért támadás kapcsán, de a nemzeti érzületet kifejező rendezvényekre kivezényelt rendőrök gyakori, brutális fellépésekor is mindannyiszor.

A kérdések erkölcsi, lelki töltését tovább nem firtatva, visszakanyarodom a szakmainak mondható észrevételeimhez.

Tévednék, mikor azt gondolom, hogy a haj színe, fazonja, szem színe, a bőr árnyalata, sokkal lényegesebb információ, mint akár egy nemzeti szimbólum?

Azt hiszem, amíg ilyen reflexek működnek a bűnüldözési gyakorlatban, addig nem lehetnek illúzióink. Amíg történelmi jelképeink, végre az őket megillető helyükre nem kerülnek, nem lehet elvárni a közrendőrtől, főleg tőle nem, hogy előítéletek nélkül viseltessen egy Magyarnak öltözött emberrel szemben.

Nekünk, nemzeti érzelműeknek kell felvállalnunk azt a missziót, hogy történelmünket, hagyományainkat tisztára mossuk attól a sok mocsoktól, mit a kommunista, történelemhamisító, nemzetromboló ideológia s a nyíltan Magyarellenes szomszédjaink elkövettek és követnek el a mai napig.

Petur