A Baranya megyei önkormányzat a múlt héten tartott intézményi vezetőértekezletén tudatta az oldi bentlakásos gyermekotthon vezetőjével, hogy júniussal bezárják az intézményt.
A bezárás során 24 ott dolgozó munkavállaló és 40 az intézményben nevelkedő gyermek kerül az utcára.
A 70 milliós évi költségvetésből működő intézetet azért ítélték megszűnésre, mert az MSZP kormánya a 2010-es költségvetésben drasztikusan lecsökkentette a gyermekek után járó normatívát, így a megyei önkormányzat nem tudja tovább fenntartani azt.
Ezzel a 24 utcára kerülő pedagógussal és technikai személyzettel tovább nő a munkanélküliek száma a siklósi kistérségben, ahol a legutóbbi nyilvános adatok szerint az országos és a Dél-dunántúli átlagot is nagyban meghaladja.
Barkó Béla a Jobbik jelöltje a kistérségben fekhívta a megyei önkormányzat figyelmét, hogy a megszüntetés helyett inkább egy mentőprogram kidolgozásával segítse a nevelők munkában tartását és a kisgyermek koruktól itt felnövőket.

