Főbérlőnk Válság nevű gyermeke immár 1 éves lett. Nem tudom, hogy szülei, „megalkotói” meg kívánják-e ünnepelni ezt az évfordulót. Én csak azt tudom, velünk mi történt az elmúlt egy évben. Ez a Válság nevű gyerek csak rosszat tett velünk, megkeserítette életünket, több testvérünk utcára került, volt ki otthonát vesztette el, és néhányuk még öngyilkos is lett a kis ördögfióka miatt. Főbérlőnk azonban ügyet sem vetett arra, mily szörnyű helyzetbe sodort minket az, kit ölén melengetett. Ő csak mosolygott a hátunk mögött, minden panaszunkat elhárította, félrebeszélt, ígérgetett, közben tovább táplálta szülöttét. Mostanra odáig jutott, hogy nyíltan vállalja embertelenségét, rezzenéstelen arccal tájékoztat minket arról, évekig tart még fattyának fosztogatása köreinkben.
Minden szarkazmust félretéve, a téma komolyságának megfelelően szeretnék visszaemlékezni az egy évvel ezelőtt kirobbant válság érdekességeire, elgondolkodtató fordulataira. Kezdem mindjárt az első hírrel, ami körbejárta a világsajtót: 2008 szeptember 15-én a Lehman Brothers Holdings Inc. hivatalosan csődvédelmet kért. Rögtön előálltak a közgazdászok, és megmagyarázták nekünk, hogy ez egy befektetési bank, amely elhibázott hitelezési stratégiájának következtében ment tönkre. Nekünk semmi félnivalónk, hiszen Magyarországon kereskedelmi bankok vannak, befektetési bankok gyakorlatilag nincsenek.
A történet kezdete tanulságos, és érdekes párhuzamokat von a nálunk tapasztaltakkal. A Lehman Brothers, az USA negyedik legnagyobb brókerháza, rövid idő alatt 60 milliárd dollárt vesztett befektetésein. Az anyavállalat (holding) összeomlott. Hasonló helyzet alakult ki a Merrill Lynch cégnél is. Ez volt az első két banki összeomlás, ami természetesen bizalmatlanságot váltott ki a pénzpiacon, minek következtében a bankok egymás közti hitelezése leállni látszott. Ez előrevetítette több bank dominószerű bedőlését.
A csődvédelem bejelentésének másnapján a Fed néven elhíresült központi bank (Szövetségi Tartalék Rendszer) 87 milliárd US$-os hitellel segítette a JPMorgan Chase-t, hogy a Lehman Brothers tartozásait kiváltsa. Nemsokára pedig arról értesülhettünk, hogy a bank vezetői nem búslakodnak, tréning fedőnévvel vidám hétvégét töltöttek el egy méregdrága üdülőhelyen.
Én ebben a történetben a Fed hirtelen intézkedésére hívnám fel a figyelmet. A Fed, mint vegyes állami-privát rendszerű bankszövetség az USA elnöke által kinevezett Kormányzótanács irányítása alatt áll. Bush elnöksége alatt, a Szenátus jóváhagyásával nevezte ki 14 évre elnöknek Ben Shalom Bernanke-t, alelnöknek Donald Kohn-t. Az USA monetáris politikája tehát a kezükben van, meghatározzák a kamatlábakat, döntenek a gazdaságba áramoltatható, illetve onnan kivonható pénzek mennyiségéről. Ezzel az intézkedésével gyakorlatilag stabilizálta a helyzetet, a bankszektor állva maradt, olyannyira, hogy például a JPMorgan 2009 második negyedévében 2 milliárdról 2,7 milliárd dollárra növelte a nyereségét.
Miért érdekes ez? A válság közvetlen kiváltó oka az volt, hogy a bankok kockázatos hiteleket helyeztek ki. Ez azt jelenti, hogy amikor már nem tudtak azoknak hitelezni, akik biztonsággal fizetik vissza, mérhetetlen kapzsiságukban továbbmerészkedtek. Reklámjaikkal megtámadták azt a réteget, akik sokkal kockázatosabbak voltak a hitel-visszafizetés tekintetében. Olyan fogyasztásra bíztatták őket a reklámok által, amit nyilvánvalóan nem engedhetnek meg maguknak. A megnövekedett kockázat ellenére hiteleket nyújtottak nekik, fedezetként jelzálogot jegyeztek be ingatlanjaikra abban a reményben, hogy az ingatlanok ára emelkedni fog. A jóslat azonban nem vált be, az ingatlanok árai nemhogy nem emelkedtek, még inkább csökkenni látszottak. 2008-ban még az üzemanyagár hirtelen emelkedése is megingatta a hitelesek helyzetét, így egyre nehezebben törlesztették tartozásaikat. Mivel a jelzálogként felajánlott ingatlanok nem biztosították már a hitelek fedezetét, a bankok egyre nehezebb helyzetbe kerültek, hiszen hiába veszik el az ingatlant, nem tudják annyiért értékesíteni, mint amennyi bevételt a hitelezésből reméltek. Ekkor kezdett vészesen esni a tőzsdén több bank részvénye.
Az USA összesen 700 milliárd dollárt (lakosonként 2290 dollárt) költött szövetségi bankmentő akciójára az adófizetők pénzéből. Ez persze nagyon sok munkahelyet mentett meg, illetve ennek jó része hitel volt, tehát a megmentett bankok, cégek vissza fogják csepegtetni ezt a pénzt az államnak. Érdekes adat, hogy a megmentett cégek 9,5 milliárd dollárt költöttek ebből a pénzből lobbizásra.
Amiről viszont nem nagyon lehet olvasni, hogy mi történt a csődbe jutott hitelfelvevőkkel. Ők hogy vészelték át ezt az időszakot? Átvészelték egyáltalán? A médiában ők nem jelennek meg, csak a politikusok és a közgazdászok. Ezek a szemfényvesztő emberek pedig szétmossák saját felelősségüket abban a válságban, amit mérhetetlen kapzsiságuk okozott. Arról beszélnek, hogy mennyiben felelősek a hitelfelvevők. Én az egyszerű állampolgár oldaláról egészen másképp látom a dolgot.
Az egyszerű állampolgár kap egy ajánlatot. Megveheted azt a szép házat, gyerekeidnek külön szobája lesz, csodálatos kilátással, tündéri szomszédokkal, közelebb a munkahelyedhez, és minden egyéb csábító érvet elővesznek a meggyőzés érdekében azok, akik mindenáron hitelt akarnak kihelyezni. A polgár elkezd számolni: megnézi, hogy mennyi a család bevétele, és ehhez képest mennyire vállalható a havonta fizetendő törlesztés. Lenne egy másik lehetősége is, mégpedig az, hogy a törlesztő részletet minden hónapban félreteszi, és ha összegyűlt a pénz, megvásárolja a vágyott ingatlant. Ami ennek ellentmond, hogy akkor már csak élete vége felé élvezheti az új ház kényelmét, a gyerekek szobái pedig addigra már üresen konganak, talán az unokák eljönnek nyári vakációra. Ezért ha úgy látja, hogy nem jelent nagy megterhelést a törlesztő részlet kifizetése, enged a csábításnak, hogy rögtön beköltözhessen álmai otthonába, és bemegy a csapdába.
A csapdát a pénzoligarchák állították neki, hiszen ők befolyásolják azokat a folyamatokat, amelyek ennek az állampolgárnak a további pénzügyi lehetőségeit befolyásolják. Rajtuk múlik hogy alakul az üzemanyagár, mekkorák lesznek a fizetések, a munkanélküliség, szóval minden, ami a polgár megélhetését befolyásolja. És a dolgok egyszercsak nem úgy alakulnak, ahogy azt a szegény polgár tervezte. A család bevételei megcsappannak, a költségek nőnek, de a törlesztő részlet véres kardként ott lebeg a feje felett továbbra is. A csábítás során azt nem mondták el neki, hogy adódhatnak olyan politikai, gazdasági helyzetek, amikor majd a nagy pénzekkel rendelkezők olyan döntéseket hoznak, ami a saját érdekeiket szolgálja, és ezeknél a döntéseknél nem fogják figyelembe venni az egyszerű emberek érdekeit. Amikor pedig megbillen a talaj alattuk, ki fogják magukat húzni a bajból, és – köszönik szépen - tovább élvezik a gazdagságukat. Azt a gazdagságot, amit az egyszerű emberek mindennapi munkájukkal teremtenek meg nekik.
És most nézzük a válság magyarországi alakulását. Volt egy miniszterelnökünk, aki azt mondta a válság kirobbanása után, hogy a „karosszékből fogjuk végignézni” a világ pénzügyi rendszerének megrázkódtatásait. Nem ez volt az első, de nem is az utolsó hazugsága. Egy IMF jelentés után, mely a magyar gazdaságról elég gyászos képet festett, 2008 októberében a forint árfolyama jelentősen esett az európai devizákhoz képest. Magyarországon ekkor már nagy divat lett a devizahitel. Miért pont a devizahitel? Az alacsony kamata miatt. Ha valaki hitelfelvételen törte a fejét – merthogy a fogyasztást erőltető reklám itt sem hiányzott -, és összehasonlította a forint alapú, és a deviza alapú hitelek törlesztő részleteit, akkor azt tapasztalta, hogy forintban 1,5-2-szer akkora havi törlesztő részletet kell fizetnie. Természetesen a bankok aláíratták a hitelfelvevőkkel, hogy megismerték, és megértették a devizahitel kockázatait, de azt nem mondták el, hogy a forint leértékelése bizonyos pénzügyi köröknek nagyon jó üzlet lesz. 2009 márciusban az IMF elismerte, hogy téves adatokat hozott nyilvánosságra, ami a forint erős zuhanását okozta. Addigra valamelyest vissza is erősödött a forint, és ezzel néhányan óriási vagyonokat kerestek. Én egy pragmatikus ember vagyok, és felvállalom azt a gyanúsítást, hogy mindez nem véletlen. Azok idézték elő ezeket a folyamatokat, akik végül nagyon jól jártak vele.
2006-ban a média még azt harsogta, hogy dübörög a magyar gazdaság, a konvergencia-program hatására csökken az államháztartás hiánya, ennek következtében sokkal jobban fogunk élni. Minden oldalról arra ösztönözték az embereket, hogy rohanjanak a bankba, és vegyenek fel deviza alapú hitelt. A magyar polgár osztott-szorzott, és engedve a csábításnak egy sokkal nagyobb csapdába ment bele, szabályosan a guillotine alá hajtotta fejét.
Egy kibogozhatatlan spirálba került bele, amelyből nincs visszaút. A forint romlásával nemcsak a havi törlesztő részletei emelkedtek meg, hanem a tartozás összege is. Ha valaki felvesz 10 millió forintnak megfelelő hitelt euróban 245 Ft/Euro áron, és a forint romlása eléri a 300 Ft/Euro értéket, akkor a tartozása több, mint 12 millió forint. Ennek pedig a kamatai is jelentősen megnőnek. Majdnem minden devizahiteles azt tapasztalta, hogy hiába fizeti évek óta a törlesztést, a tartozása sokkal magasabb, mint a felvett hitel összege, tehát nemhogy törlesztett volna, csak fizetett a semmiért. A bank, ha a hitelszerződés alapján megtehette, a kamatlábat is megemelte, hivatkozva arra,hogy nehezebben jut devizához, neki is többet kell fizetnie érte. Mindezek a tényezők lehetetlenné teszik, hogy a hiteles kiváltsa tartozását egy kedvezőbb kondíciókkal rendelkező hitellel. A bankok felajánlották természetesen, hogy a devizahiteles átválthatja hitelét forint alapú hitelre, csakhogy a megnövekedett összegű tartozás, és a magas kamatok mellett, amik a forint alapú hitelre jellemzők, nem érte meg.
Közben a magyar kormány tovább fokozta a helyzetet. A jegybanki alapkamatot gyorsan felemelték 8,5%-ról 11,5%-ra, ami a forint kamatait lényegesen megnöveli, tehát a hitelezést nehezíti. Ezzel a vállalkozások sokkal nehezebb helyzetbe kerülnek, a gazdasági teljesítmény csökkenni fog, ennek megfelelően az állam bevételei is csökkennek, tehát egyre kisebb az esélye, hogy segíthessen állampolgárain. A gazdasági visszaesés miatt nő a munkanélküliség, és ez természetesen a devizahiteleseket is érinti. A jegybanki alapkamat emelése elgondolkodtató esemény volt. Világos, hogy ezzel, az Európában szinte példa nélkül álló magas alapkamattal azt szeretné elérni a monetáris politika, hogy külföldiek vásároljanak forintot, ezzel stabilizálni lehet a forint árfolyamát. A problémát az jelenti, hogy ha valaki vásárol forintot, akkor a magyar gazdaságnak, tulajdonképpen a magyar állampolgároknak kell hozzátenni az ő befektetéséhez azt a bizonyos 11,5%-ot. Ezzel is még nehezebb helyzetbe hozva a magyar embereket.
Könnyen látható tehát, miről szól a történet. Aki nagyon sok pénzzel, tőkeerővel rendelkezik, az sokkal jobban jár, míg aki csak egyszerűen a munkájából szeretne megélni, sokkal rosszabbul. Ez tehát a válság lényege. Az állampolgárokkal megfizettetni azokat a károkat, amit a pénzoligarchák kapzsisága, felelőtlen magatartása okozott.
