Grätzer Józsefet a maga korában „rejtvénykirály” néven ismerték. Az ő meghatározása a szemfényvesztés szóról így szól: „Képek, melyek többféleképp nézhetők, ábrák, melyek megtévesztik a gyanútlan olvasót. Optikai csalódások, csalafinta kérdések. Jól ismerjük-e a körülöttünk lévő illúziókat?” Nézzük csak az alábbi nagyon egyszerű ábrát: két egyforma hosszú szakasz, melynek végpontjaira különböző dőlt vonalakat helyezünk, és ettől úgy tűnik, mintha a felső rövidebb, az alsó hosszabb lenne. Ez egy ábra, amely megtéveszti a gyanútlan olvasót, mondhatnánk optikai csalódás. És most jön Grätzer József kérdése: Jól ismerjük-e a körülöttünk lévő illúziókat? Az én kérdésem: jól ismerjük-e a körülöttünk lévő eseményeket?
A politika művészete, hogy a két egyforma hosszú szakaszt úgy mutassa be nekünk, mintha az egyik jelentősen hosszabb lenne a másiknál. Ezzel azonban többé-kevésbé már tisztában van mindenki, aki a közélet eseményeit figyelemmel kíséri. Sokan vannak, akiket már nem is érdekel, mit mondanak a politikusok. Egyszerűen legyintéssel – minden politikus hazudik – intézik el a dolgot. És akkor a politika új nyulat húz elő a kalapból, a közgazdászokat. A közgazdászok csodálatos egyszerűséggel beszélnek érthetetlen dolgokról, olyan számadatokat mondanak fejből, amelyek egzakt létüknél fogva azonnal bizonyítják állításaik helyességét.
Közben két dolgot elfelejt a hallgató, aki ámulva a szónok felkészültségén szinte issza szavait. Nevezetesen azt, hogy a közgazdász a médiában, vagy más helyeken előadásokat tartva valamelyik politikai erő szónoka. Olyan adatokkal, grafikonokkal kábítja el hallgatóságát, amely valamely politikai döntés mellett, illetve ellen szolgáltat bizonyítékokat.
A másik dolog, amiről általában megfeledkezik a hallgató, hogy mindez, amiről számára bizonyítékokat szolgáltatnak, mennyiben, és milyen irányban érinti az ő életét. És ez a legérzékenyebb pontja a közgazdászok által előadott, adatokkal alátámasztott mondókáknak.
Én most arra gondoltam, megpróbálok bemutatni néhány példát arra vonatkozóan, milyen egyszerű a közvéleményt teljes tévutak szolgálatában formálni azzal, hogy adatokat, akár más országokkal való összehasonlításokat hangoztatnak a közgazdászok.
Kóka János az a politikus - közülük is a legelső -, akinek neve hallatán legyinteni kell, de mindenki emlékszik választások előtti, szállóigévé vált kijelentésére: Magyarország a pannon puma, mert gazdasága erős, dübörgő, s ezt számadatokkal is alá lehet támasztani. 2005-ben Magyarországon a GDP növekedése 4,3 %-os volt, míg ugyanebben az évben Németországban csak 0,9 %. Mindez tehát azt jelentené, hogy a nevével fémjelzett minisztérium csodálatosan látja el feladatát, míg a németek lusták is, pontatlanok is, és képtelenek minőségi termékeket előállítani, így ott sokkal rosszabb a helyzet. Ugye ezt a félrevezetést nem kell megmagyaráznom. De a GDP-vel kapcsolatosan azért van pár megfontolandó gondolatom.
Mit is jelent pontosan a GDP, mit tükröz a GDP növekedése évről évre, illetve a legfontosabb kérdés, hogy nekem, mint egyszerű állampolgárnak jó-e, ha nálunk magasabb a GDP növekedése, mint mondjuk Szlovákiában? A legegyszerűbb válasz az, hogy természetesen nekem jó, ha nálunk magasabb a GDP növekedése, mint Szlovákiában, mert akkor egy kocsmai vitában, ahol esetleg egy szlovák nemzeti érzelmű személlyel szólalkoztam össze, akkor eggyel több érvem van azt bizonyítani, mennyivel többet ér Magyarország, mint az ő otthona. Az igazság azonban az, hogy lehet nálunk 10-szerese is a GDP növekedése a németekének, ők akkor is sokkal jobban élnek, mint mi. Pedig a számok a közgazdaság tárgyköréből származnak, igazak is, de gondoljunk a kezdő képre: ha egyenlő hosszú szakaszok végeit a matematikában használt kisebb-nagyobb jelekkel látjuk el, akkor az az érzésünk támad, hogy nem egyenlők. Én ilyenkor inkább nem hiszek a szememnek, előveszem a vonalzót, és megmérem a szakaszokat.
Kezdjük tehát a GDP jelentésével. Röviden azt szokás mondani, hogy bruttó hazai termék, az adott évben előállított javak összességének értéke. A GDP különböző fajtáira most nem szeretnék kitérni. Azt próbálom feszegetni, amiről általában hallunk: a GDP legáltalánosabb, köznapi szóhasználatban előforduló formájának tulajdonságait. A GDP két legfontosabb összetevője a fogyasztás és a beruházás. Ezt korrigálják az export és import mennyiségével. Értelemszerűen az export növeli, az import csökkenti a GDP-t. A fogyasztást pedig szintén két részre oszthatjuk, a háztartások és a kormányzat fogyasztására. Ennek megfelelően végül a GDP egyenlete a következő:
GDP=háztartások fogy. + kormányzat fogy. + beruházás + export – import
Ebből az egyenletből jól látszik, hogy nem akkor élünk jól, ha magas az ország GDP-je, hanem akkor, ha ezen belül a háztartások fogyasztása magas. Nálunk azonban közismerten magas a beruházások aránya, mert a hozzá tartozó korrupció milliárdokat emészt fel. A kormányzat fogyasztása szintén őrületesen magas. No nem azért, mert a közalkalmazottakat annyira jól fizetik (lásd egészségügyi alkalmazottak, tanárok, stb.), hanem mert nagyon nagy az államapparátus, és működése hihetetlen sokba kerül. GDP tekintetében lenne mit tennünk az export-import egyensúly terén is, de ezt egy másik alkalommal fejtegetem. Az előbbiekből gondolom érezhető, hogy a GDP nem mutat rá elég pontosan az egyszerű állampolgárok jólétére, vagy nem jólétére. Az egy főre eső GDP talán közelebb áll ehhez, de az sem halálbiztos mutató. Ebben a listában Luxemburg áll az első helyen 113 000 USD/fő értékkel, Németország és az Egyesült Királyság 44 000 USD/fő körül van, Magyarország és Horvátország 15 600 USD/fő, míg Lengyelország 13 800 USD/fő. Hihető, hogy az átlag magyar állampolgár úgy él, mit egy horvát, és jobban, mint egy lengyel?
Nézzük a GDP növekedését. Ez nagyon egyszerűen számolandó, az elmúlt évet vesszük alapul, és kiszámoljuk ahhoz képest, hány százalékkal növekedett (vagy csökkent) az érték. Általában a gazdaságilag fejlettebb országokra jellemző, hogy csak kis mértékben nő a GDP-jük, és minél fejletlenebb egy ország, valószínűleg annál nagyobb a növekedés, főleg akkor, ha bekerül egy gazdasági közösségbe, vagy külföldiek befektetéseinek célpontjába kerül. 2008-ban például az USA 0,4 %-os, Románia pedig 7,1 %-os növekedést, míg Japán 0,7 %-os visszaesést könyvelhetett el. Túl magas GDP-növekedések egyébként zavarokat okozhatnak az ország pénzügyeiben, társadalmában, és ezáltal kifejezetten rossz irányú folyamatokat indíthatnak el.
Nálunk azonban egy nagyon súlyos csökkenés várható 2009-ben, méghozzá 7 % körüli. Ez azért ijesztő, mert jelenleg a GDP kb. 4 %-át fizetjük ki adósságszolgálatokra, egy jelentős százalékát (kb. az összes nyugdíjkifizetéssel megegyező összegét) visznek ki a multik az országból, és a maradékkal kell gazdálkodnia a kormánynak. Ha tehát a multik továbbra is ekkora mennyiségű pénztől szabadítanak meg minket, és az adósságszolgálatunk is legalább ennyi marad, akkor a csökkenő GDP azt jelenti, hogy még kevesebbet tud az állam polgárainak jólétére költeni. Ráadásul olyan kormányunk van, amelyik a költekezésnél nem az állampolgárt, hanem minden más egyebet előbbre helyez. Ezért sajnos a GDP tavalyi szerény, vagy évekkel ezelőtti jelentős növekedése sem volt ránk, állampolgárokra kedvező hatással, a jelenlegi GDP csökkenés viszont kifejezetten rossz hatással lesz ránk.
A történetben azonban az a legelkeserítőbb, hogy egy esetleges rendszerváltás sem oldja meg a helyzetet, mert a leendő pénzügyminiszter,
