Beküldöm

Ön is küldhet nekünk híreket az alábbi email címre: info@baranyaihirek.hu

Médiaajánlat

Kérjen árajánlatot: info@baranyaihirek.hu

Trianon emlékművet állít Komlón a Jobbik

2011, május 22 - 20:48

Trianon-emlékmű felállítását kezdeményezi Komlón a Jobbik helyi szervezete. Hangsúlyozzák, nem politikai indíttatásból, hanem egy városi összefogás keretében szeretnék megvalósítani elképzelésüket, amellyel a magyarságtudatot kívánják erősíteni.

Már elkészült az emlékmű látványterve, amit a közelmúltban szervezett fórumon be is mutattak az érdeklődő politikai pártok, civil szervezetek előtt. A Közösségek Háza és a színház közötti füves területre megálmodott mű terve nem végleges, a Jobbik várja a kegyhellyel kapcsolatos elképzeléseket, ötleteket, melyeknek összevetése után alakulna ki az emlékmű végleges formája.
Konyári Zsolt, a Jobbik helyi szervezetének elnöke elmondta, hogy a várható költségek fedezésére különböző címletű támogatói jegyeket bocsátanak ki, a támogatók neveit pedig – a tervek szerint egy táblán – meg is örökítenék.    
Az ország több településén méltó körülmények között tudnak megemlékezni történelmünk legtragikusabb eseményéről, így a Jobbik fontos tartja Komlón is egy főhajtásra módot adó emlékmű a felállítását. Az emlékművet - a város támogatását és a hatósági engedélyek megszerzését követően – az elképzelések szerint 2012. június 4-én avatnák fel.

 

Ez az Ön hirdetésének a helye!