2011, április 22 - 13:02
A testületi ülésen a mohácsi rendőrkapitány éves beszámolóját a következők miatt nem fogadta el a Jobbik Mohácsi Szervezetének elnöke, önkormányzati képviselője: A lakosság általános biztonságérzete nem javult jelentősen. Sötétedés után még mindig félnek kimenni az utcára. Az egyik ilyen „gócpont” a központi buszmegálló és az ott lévő játszótér környéke, ahol zömében cigány fiatalok zaklatják a járókelőket. Sajnos az is előfordul, hogy rendőri rokonságra, ismeretségre hivatkozva jogosítvány nélkül, vagy ittasan ül autóba valaki.
Az mellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy Mohácson is egyre nagyobb problémát jelent a tömblakásokban való cigány-magyar együttélés. Sajnos évek óta az a tendencia figyelhető meg, hogy az olcsó lakásárak miatt jelentősen megnőtt a lakótelepi lakásokban élő cigányok száma. Az önkormányzati bérlakások nagy része is ilyen jellegű lakás. A régi lakóknak nagyon sok problémát jelent a más kultúrával rendelkező cigány családokkal való együttélés. Nem tartják be a lakóközösség szabályait, hangosak, és persze nekik mindenhez joguk van, amit sokszor életveszélyes fenyegetésekkel nyomatékosítanak. „Rád gyújtom a házad”. A lakosság nagy része fél a megtorlástól, nem mer a rendőrséghez fordulni. Amikor mindezt szóvá tettem a testületi ülésen, a kapitány azt a választ adta, hogy ha nincs bejelentés, akkor ők sem tudnak mit tenni.
Így arra kérek minden mohácsi lakost, hogy ha a helyi rendőri segítségnyújtást nem találja megfelelőnek, úgy forduljon a Szebb Jövő Polgárőrséghez és Gyöngyöspata, Hajdúhadháza után Mohácson is rendet tesznek.
Schindl Anikó
Önkormányzati képviselő
Mohács Jobbik

