2010, augusztus 22 - 15:11
Hogyan lehet a nemzet megmaradását, fennmaradását jelentő gyermekvállalás mellett ösztönözni az embereket addig, amíg a felnövekvő generációk számára is IMF hitelek, inflációk, és árfolyamok határozzák meg az életüket.

Ifj. Hegedűs Lóránt volt a vendége a Jobbik Bólyi Szervezetének.
A kötetlen beszélgetésen a lelkész úr elmondta, érti ő a társadalom igényét a kétharmaddal kapcsolatban és a Fidesz, valamint vezetője iránt érzett érzelmi ragaszkodást a társadalom részéről, de sajnos a szavazópolgárok nem látják még azt, amit például ő is évek óta képvisel.
Szerinte a nemzetközi bank és pénzhatalmak teljes egészében lekötötték az ország mozgásterét, s nem lehet addig magyar és nemzeti érdekeket képviselni, amíg ezek az érdekcsoportok a háttérben irányítják az országot.
A feltett kérdések válaszaiban kitért arra is, hogy mitől keresztény, nemzeti és radikális a Jobbik, valamint mi az alapvető különbség az egyházi vezetők és a lelkiismeretes lelkészek és plébánosok között.

