A bíróság az ítéletet még nem is postázta, máris végrehajtással fenyegetőzik a parkolási társaság jeles jogi képviselője. A társaság Siklóson és Pécsen a parkolók tejhatalmu ura.
A Baranya Megyei Bíróság ítéletét, - azzal egyet nem értve, - kénytelen vagyok tudomásul venni, - viszont 8 napon belül a fenyegetőzése ellenére sem áll módomban az esetleges fizetési kötelezettségemnek eleget tenni, miután még az ítélet kézbesítésére sem került sor.
A civil mozgalomnak és a társadalmi nyomásnak köszönhetően úgy tűnik, az illetékesek közül is egyre többen ismerik fel, hogy az útonállórabló hordák törvénytelenül síbolják a lakosság pénzét!
A pécsi autósok mégis 9 éven keresztül voltak kénytelenek viselni az elhibázott, drága és igazságtalan parkíroztatás minden mizériáját.
Közel két éve hangoztatom, hogy a fizetőparkolás a legprimitívebb forgalomszabályozási eszköz!
Egyetlen ismérve: a korrupt mohóság! amiről kicsit megkésve ugyan, de az AB is kénytelen volt kimondani, hogy Alkotmányellenes.
Fentiek eklatáns példája az adott ügy, melynek morálisan még a Bírósági ítélete is megkérdőjelezhető.
A feltételezett parkolás ellenértéke és a szankciójának mértéke arcátlanul aránytalan. Az útonállórabló horda, szolgáltatásnak nevezett garázdálkodása nincs tekintettel a szolgáltatás és ellenszolgáltatás egyenértékűségének polgári jogi alapelvére.
Esetemben a 400- szeres szankció, mi más lenne, mint a fogyasztók teljes kiszolgáltatottsága, a monopolhelyzetben lévő társasággal szemben.
Azt már meg sem kérdezem, hogy a parkíroztatást végző társaságokat milyen kötelezettségek terhelik a fogyasztókkal szemben.
Elégtétel számomra, hogy Dr. Papp Judit, Pécs város címzetes főjegyzője is kénytelen volt megerősíteni, hogy egyetlen magyar önkormányzat sem hozhatott olyan helyi parkolási rendeletet, amely ne lenne Alkotmányba ütköző.
Továbbá, hogy családom három parkolási ügyéből még az adott körülmények között is, kettőt sikerült megnyernem!
Ezen morálisan kifogásolható elmarasztaló ítélet is, csupán a szoci mutyi elhibázott haszonbérleti szerződésnek köszönhető.
Amely arra kényszeríti a bíróságot, hogy parkolási ügyekben futószalagon gyártsák a parkíroztatást végző társaságnak kedvező ítéleteket.
Ügyvéd Úr, arra azért kíváncsi lennék, hogy a lakosság ellenes gátlástalan és igazságtalan ügyek jogi képviseletét vajon hány pécsi ügyvéd vállalta volna.
Úgy látszik, az autósok már csak abban bízhatnak, hogy az AB döntését követően a parkolási anomáliák svindlis ügyeinek felszámolására legkésőbb, 2010. június 30. napjáig Pécsen is sor kerül

