2010, január 31 - 20:47
Szegedi Csanád előadásával vette kezdetét Baranya megyében a Jobbik választási kampánya. Komlón, Szigetváron, valamint Harkányban is teltházat vonzott a Jobbik alelnöke és európa parlamenti képviselője. Harkányban a közel 150 fős érdeklődő közönségnek elmondta, a Jobbik arra készül, hogy átvegye a kormányzást és az elmúlt nyolc év tragikuma után újra hitet adjon a magyar emberek számára. A 30 százalékos Jobbik eredmény is elképzelhető, de ehhez az kell, hogy mindenki elmenjen szavazni április 11-én. Szegedi Csanád előadásában a politikusbűnözést emelte ki, s elmondta, megjelentek az egyéni jelöltek szórólapjai a hétvégén, s nem véletlen rajta a Jobbik jelmondata a „20 évet a 20 évért”. El kell számoltatni mindazokat, akik részesei voltak az autópálya üzleteknek, a végkielégítések kifizetéseinek, és az állami tulajdon elkótyavetyélésének.
A szigetvári rendezvény után a Harkányba tartó képviselőt az Új Magyar Gárda Mozgalom Baranya megyei Mecseki Láthatatlanok szakasza kísérték, akiket a helyi rendőrség igazoltatott, s Szegedi Csanádnak kellett ismételten kiállnia a gárdistákért. A fürdővárosi fórumon a Jobbik alelnöke számon kérte az utazása során igazoltató rendőröket, s az utcára vezényelte őket, hogy a cigánybűnözőket igazoltassák ne a gárdistákat.
A harkányi fórumon a Jobbik elnökségi tagja a gazdasági program ismertetésénél kiemelte a multinacionális cégek megadóztatását, a mezőgazdasági feldolgozóipar újjá élesztését és a gyógyturizmus kiemelt támogatását.
A fórumon Baranya megye 6 választókerületének Jobbikos egyéni képviselője Barkó Béla elmondta, a politikus bűnözőknek a számonkérését Harkányban fogja kezdeni a Jobbik, ahol a város 4 milliárd hitelállományt halmozott fel az elmúlt húsz évben, több átláthatatlan kusza gazdasági szerződéssel és gazdasági visszaélésékkel pusztította le Baranya megye turista központját. A város képviselő-testületében helyet foglaló Jobbikos jelölt elmondta, hiába a több tucat eljárási kezdeményezés, felsőbb utaításra mindegyiket megszüntették. A közbiztonság fontosságára mi sem hívja fel jobban a figyelmet - folytatta a jelölt - minthogy a választókerületben átlagban napi egy alkalommal követnek el bűncselekményt.
A gazdasági programhoz a képviselőjelölt elmondta, abban a szerencsés helyzetben van a 42 százalékos munkanélküliséggel küzdő Ormánság, hogy megvannak a feldolgozóipar épületei, egy-két helyen infrastruktúrája. Példaként említette a sajtüzemet, a savanyítót vagy éppen a szövőüzemet.
Harkány fontos szerepet tölt be a megye idegenforgalmában, ezért is öröm a Jobbik programjában lévő gyógyturizmusra fordítható összeg, de ahhoz, hogy a térség turizmusa a villányi bor ismertségének szintjére érjen, összefogásra van szükség, ami az elmúlt húsz évben nem valósult meg. Továbbá a magyar országgyűlésben önálló tárcát kell a turisztikának szánni, hisz ez adja az ország 10 %-os bevételét.
A jelölt bemutatkozását azzal zárta, hogy a siklósi választókerületben február 6-án Kiss Róbert az Új Magyar Gárda Mozgalom főkapitánya lesz egy hasonló előadással az érdeklődők vendége.
Az estet a már jól megszokott közönségi kérdések zárták.
B.M.